2009. április 7., kedd

Hétfő és Marci


Hétvégén nagyon tetszett, hogy olyan sokat voltunk úton, ezért nagyon örültem, amikor Anya elvitt magával. Sok dolga volt, így magunkkal cipeltük a Nagypapit is, hogy Anya nyugodtan mehessen és addig se legyek felügyelet nélkül az autóban. Először csokitojásokért mentünk, hogy Zsuzsi néni - aki Anya helyett dolgozik a kozmetikában - tudjon mivel kedveskedni a vendégeknek, aztán beugrottunk Anya keresztmamijához pár dologért, majd visszavittük a kimosott kozmetikai ruhákat Anya dolgozójába, aztán végre az Én dolgaim is sorra kerültek. Elmentünk a Brendonba nyári sapit venni Nekem. Anya dobott pár hátast az árak láttán, de végül nagyon helyeseket sikerült összeválogatnia. Akartunk szandált is venni, de Anya még nincs igazán a toppon cipővásárlás terén, ezért inkább későbbre halasztottuk ezt. Útközben Marci barátom anyukája, Moncsi néni, hívta Anyát, hogyha van kedvünk ugorjunk át hozzájuk délután, mert olyan jól éreztük magunkat szombaton. Ezért anya ebéd után még elaltatott 1 picit, hogy kipihent legyek, aztán átugrottunk Szilasra. Megint nagyon kellemesen telt a délután, és Én már most nagyon figyelek Marcira, hogy hogyan is kell bánni az Anyukákkal, hogyan kell viselkedni, hogyan kell huncutkodni, stb. Remélem jó tanítvány leszek :)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers