2009. április 13., hétfő

Első húsvétom

Ez volt az első húsvétom idekint, tavaly még Anya pocijában voltam ilyenkor.

Nagyon mozgalmas volt ez a pár nap, nem is tudom hol kezdjem.
Szombaton délelőtt Ákos barátom elhozta a szüleit hozzánk, mert Apa ígért Nekik pár növényt az új kertjükbe. Amíg az Ősök válogattak, addig mi jól eljátszottunk a kertben. Szerencsére egyre kevésbé fakadok sírva, amikor Ákos aranyosan próbál magával hurcolni :). Aztán aludtam 2 és fél órát, Anyáék alig akarták elhinni (ilyen még nem volt! -Anya).

Aztán átmentünk a Nagyiékhoz, ahol jót ebédeltünk és utána megkaptam az ajándékaimat, merthogy járt Náluk már a nyuszi. Kaptam 1 szuper terepjárót, és fantasztikus homokozó szettet. Most már csak a homokozóm hiányzik. Nagyon jól éreztem magam, állandóan mozogtam, így nem nagyon hagytam a családot, hogy pihizzenek 1 kicsit. Estére annyira elfáradtam, hogy miután megittam az esti betevőmet, Apáék alig tudták betenni a cumit a számba.
Vasárnap vendégeket hívtunk magunkhoz, mégpedig Anya uncsitesójáékat és a Dédit, valamint itt voltak Nagypapiék is. Rettenetesen élveztem, hogy mindenki Velem foglalkozott és Mindenki hozzám beszélt. Szuper képek készültek Rólunk Istvánka (Anya uncsitesója) jóvoltából, aki fantasztikus fotós. Ebédkor pedig Apáék felkérték Dóri nénit (Anya másik uncsitesója) és Gergőt (Anya tesója), hogy legyen a kereszt szüleim, és Ők örömmel mondtak igent. Itt volt még Sárika és István (=Dóri és Istvánka szülei), valamint Zsombor bácsi, aki közeli kapcsolatban van Dóri - leendő - keresztmamival :)! Ebéd után a sok pörgés miatt Én aludni mentem, addig a felnőttek jót beszélgettek és játszottak. Pont akkor ébredtem fel, amikor elkezdtek locsolkodni, de én még elég kómás voltam, így csak csendesen megfigyeltem. Este megkívántam egy kis banánt, és ekkor érezte Anya, hogy alul jön az első 2 fogam. Hát nem fantasztikus, a Nyuszi hozott Nekem 2 fogat is.


Hétfőn pedig elmentem Apával locsolkodni. Nagyon tetszett és remélem jövőre még több helyre mehetünk majd el, mert nagyon élveztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers