2009. október 27., kedd

Evés-fejlődés?

Novemberben lesz 1 éve, hogy először ettem anyatejen kívül már mást is. Miután elkezdődött Nálunk a hozzátáplálás időszaka hamar kiderült, hogy szerencsére nem vagyok válogatós és szeretek is enni :). Ha mégsem ízlett elsőre valami, Anya legközelebb belecsempészett 1 kis anyatejet és már ettem is , ahogy a nagy könyvben meg van írva. Aztán kb. 2 hónappal ezelőtt új szokást vettem fel a repertoáromba Anyáék nagy bánatára. Ugyanis egyáltalán nincs kedvem ebédelni, ha nem szórakoztat valaki és köti le a figyelmem evés közben. Pár napig még elviselhető volt a dolog az elején. De nem lehet Engem mindig ugyanazzal a trükkel lefoglalni, de nem ám. Ha már nem mehetek a dolgomra és beleszíjaznak 1 etetőszékbe, akkor legalább gondoskodjanak a szórakoztatásomról a kedves jelenlévők (általában Nagypapi és Anya)!

Viszont van jó hírem is a Szüleimnek, hiszen 2 hete először kértem kanalat a kezembe és próbáltam egyedül enni, amit azóta még csak párszor ismételtem meg, de legalább 1 kis reménysugarat adtam Nekik!

video video

2009. október 26., hétfő

Hosszú hétvégénk

Sajnos Nekünk nem túl családiasan telt a hosszú hétvége, hanem inkább barátiasan. Apa ugyanis péntek reggelre lerobbant és fel sem épült vasárnap estig :(. Így Anyának folyamatosan programokkal kellett lekötnie, hogy ne lábatlankodjunk itthon és hagyjuk Apát pihenni. Sokat voltam viszont a barátaimmal, sokat motoroztunk, játszottunk és kirándultunk együtt.

Íme pár kép:

-Itt pocsolyázunk:)


video

-Itt éppen cicát keresünk Patrikkal (Egyszerűen zabálnivalók voltak !!- Anya)

video
video
-Kipróbáltuk Patrik új traktorját is :)
-Utána így mentünk haza ebédelni:)

-Vasárnap délután pedig kimentünk a Margit szigetre

2009. október 24., szombat

Hintaágy

Andi néni és Anya csütörtökön megleptek 1 gyerek-hintaággyal.
Történt, hogy elmentek együtt 1 nagy bevásárló-központba, hogy vegyenek pár dolgot hétvégére és akkor Andi néni kiszúrta ezt a szuper hinta ágyat. Az ára igen kedvező volt, így Anya úgy gondolta jó lesz ez akár jövőre is. Viszont a gondok ott kezdődtek, hogy már csak egyetlen 1 darab volt belőle és az összeszerelveés kitéve, úgy viszont nem fért be az autóba. Szóval Anyának meg kellett várnia, amíg a műszaki osztályos bácsi végre szabad lesz (mármint munkailag :)), aztán szét kellett szerelni az egészet, hogy hordozható nagyságú legyen, majd pedig ki kellett várni, amíg kitalálták a boltban dolgozók, hogy menni is a pontos ára, mert a gép nem vitte a vonalkódot. Már Anya épp kezdte volna feladni, de Andi néni tartotta benne a lelket, hogy várják ki a végétA vége az lett, hogy kihozát az ágyat még olcsóbban mint ahogy ki volt téve. Így aztán még boldogabban és jót nevetgélve hozták haza. Itthon aztán mind a hárman -Timi, Patrik és Én - segítettünk Apának és Pisti bácsinak összeszerelni.

Jó buli volt!


video

2009. október 20., kedd

Kerti munka és barátokkal

Tegnap délelőtt vége lett a szobafogságomnak!!!! Ennek örömére kimentünk Anyával faleveleket gereblyézni. Nagyon élveztem , amikor a kupacban üldögélhettem vagy járkálhattam! (Anya már kevésbé volt boldog , hogy kezdhette előröl a munkát:).) video
Ebéd utáni alvásom után pedig végre kimehettem a többiekkel motorozni. Először Dorináékkal találkoztam, majd később végre megint láthattam Patrikot és Timit.

2009. október 19., hétfő

Szobafogság és következményei

Szombaton délelőtt Anyával kint voltam a kertben és mivel már jobb idő volt -az előző napokhoz képest-, ezért Anya nem tett semmilyen dugót (cumit) a számba a hideg ellen. Na ennek meg is lett a következménye, mert a délutáni alvásból már berekedve ébredtem. Semmilyen más megfázással kapcsolatos tünetet nem produkáltam, csak a mutáns hangom volt. Így nem mentünk délután se sétálni, és a barátaimmal sem találkozhattam, nehogy mégiscsak valami bajom legyen és megfertőzzem Őket. Szóval a feladat adott volt: 1 energiabomba gyereket 4 fal között tartani minél kisebb harc és hiszti árán. A szüleim ki is tettek magukért, mert egész délután szórakoztattak, de sajnos a baleseteket nem tudtuk elkerülni így sem, és Én a napot több tucat kék folttal végeztem. Az egyik igencsak csúnyára sikeredett(közvetlenül a szememnél), mert most úgy nézek ki, mint aki a box-világbajnoki címét védte meg a hétvégén :)! Sajnos a szobafogság maradt még vasárnap is, de szerencsére Apáék annyira kitöltötték minden pillanatomat, hogy minden várakozással ellentétben Én egyszer sem kezdtem ütögetni az üvegajtót, hogy ki akarok menni. De íme pár kép illusztrációnak :):
Azért segítettem is!
Itt éppen mászó-tudományomat mutatom meg, illetve később jót bujócskáztunk Anyával
(
az Ő lába lóg ki az alagutból)
Lazítottam is néha!
Játszottam a kutyusokkal!
De most jut eszembe! Lehet, hogy ezért a sok dologért az a fekete kiscica a hibás, akit pénteken simogattunk Patrikkal?! Pedig nem is volt 13!

2009. október 13., kedd

Hidegben

Kedden délelőtt nagyon nagyon fújt a szél, de legalább már nem esett az eső. Ezért kimentünk Anyával a kertbe sétálgatni. Nagyon furcsa volt, hogy ennyi ruha volt rajtam. Anya is visszafutott 1 melegebb kabátért, mert alulértékelte a hideget :). Én sokat estem, mert még nem szoktam hozzá a több réteg ruhához, ráadásul az esés utáni felkeléssel is gondjaim támadtak. A járásom, pedig 1 robotéhoz hasonlított :).Aztán egyszercsak megláttuk Patrik barátomékat. Nagyon megörültünk egymásnak és elhatároztunk, hogy megyünk 1 kört motorral. Kicsit lassan, de végül ebédre teljesítettük a távot.

Programdömping

Hétfőn délelőtt meglátogatott Minket Hanna és anyukája, Detti néni. Ez a szokásos babatali most így 1 kicsit kevesebb résztvevővel, de annál kellemesebb hangulatban telt. Hannának megmutattam minden játékomat és nagyon jól megvoltunk. Csak akkor volt némi problémánk, amikor Hannának a cumim kellett és ki szerette volna próbálni, amit Én nem engedtem. De volt kutya-simizés, labdázás, bújócskázás és puszilkodás :) is . Aztán együtt megebédeltünk és Mindenki ment a saját ágyába aludni. Legközelebb már remélem Mindenkiegyütt lesz Hannáéknál, merthogy Ők a soron következő vendéglátók. Délután, mivel még mindig szakadt az eső csatlakoztunk Timiékhez a játszóházban. Most nagyon bátor voltam és mindenhova bemerészkedtem Anyával, ami biztos azért volt mert Apa is Velünk jött :). Élveztem, hogy együtt voltunk hármasban. Jókat csúszdáztunk, amit Anya is írtóra élvezett megint és örült, hogy nem egyedül kellett mennie.
video




Utána még beugrottunk Patrikékhoz is. Itt Apa és Pisti bácsi összeszerelték Patrik új ágyát, mert a régit már kinőtte a Nagyfiú. Szuper kis ágy lett, amit persze ki is próbáltunk. Szóval zsongtam egész délután, de valahogy biztos túlpörögtem Magam, mert este 10kor még kukorékoltam és alig akartam elaludni.

2009. október 12., hétfő

25év

25 évvel ezelőtt 1 esős októberi napon megszületett Gergő Keresztapu. Azóta sok minden történt, de a lényeg, hogy vasárnap családi körben és kellemes hangulatban megünnepeltük a szülinapját. Volt finom ebéd, sok-sok megható pillanat. Nagyi és Anya készített 1 fotóalbumot a kezdetetktől a mai napig Gergőnek, aki életében talán másodszor, de elérzékenyült :)! Én átaludtam e sírós perceket, de miután felébredtem azonnal mosolyt csaltam Mindenki arcára és nagyokat játszottunk!!

2009. október 11., vasárnap

Apás délelőtt, állatos délután

Szombaton amíg Andi néni és Anya elmentek a Hádába ruhákat keresgélni, addig Én Patrikkal és Apáinkkal átjátszottam a délelőttöt. Nagyon szépen elvoltunk, 1 rossz szava sem lehetett senkinek :)! Termékeny volt a délelőtt Anyáéknak is, hiszen sok szuper őszi-téli cuccot szereztek Nekünk.
Aztán ebéd után elindultunk Abonyba a vadasparkba. Anya már olvasott róla Mayáék blogjában, hogy itt lehet oroszlánokat-kölyköket simogatni, és csak a felnőttekkel kell vigyázni, mert lökdösődnek :(. De mivel azt írták a neten, hogy már nincs ilyen lehetőség nyugodtan elindultunk. Anya utálja a tömeget és a gusztustalan embereket!!! Az idő tökéletes volt és elég hamar oda is értünk. Útközben aludtam, bár nem vittem túlzásba, hiszen éreztem, hogy készülődik valami és nem akartam lemaradni róla. Velünk voltak Timiék és Patrikék is :): Először a lámákat néztük és etettük meg, majd 1 kis ösvényen sétálgattunk. Aztán etettünk nyuszikat, kecskéket, lovakat. Láttunk még struccokat, őzikéket, még több nyuszit, juhokat ,rókát, zebrát, malacot stb. Aztán volt ott még 1 édes víziló bébi is, Buborék. Itt volt 1 tavacskának nevezett pocsolyaszerű valami is, ahol 1 hídon lehet átmenni, közben gólyát, kacsákat és libákat nézni. Híd nagyon bejött Nekem is és Patriknak is. Hosszú perceken keresztül csak le-fel járkáltunk és motoroztunk. Aztán 4 óra körül tolongást láttunk az oroszlánoknál. Képzeljétek előhozták a 3 kis oroszlánt! Még mindig lehetett őket simogatni. Szerencsére nem voltak túl sokan, de így sem fértünk oda. Engem igazából nem is annyira érdekelt, inkább eszegettem, de Anya teljesen bezsongott és 3x is megpróbálkozott a hozzáféréssel, mire sikerült megérintenie kölyköt. (Nagyon puha volt a tappancsa és durva szőre, irtó édes!!-Anya). Aztán már 5 óra lett és indulnunk kellett haza.


U.I.: Az állatok etetése annyira bejött, hogy másnap reggel Masnit és Szaffit (2 kutyusunk) is kézből próbáltam kínálgatni a száraz tápjukból :)! Apáéknak beletelt pár percükbe mire megértették mit is akarok először :)!

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers