2009. október 11., vasárnap

Apás délelőtt, állatos délután

Szombaton amíg Andi néni és Anya elmentek a Hádába ruhákat keresgélni, addig Én Patrikkal és Apáinkkal átjátszottam a délelőttöt. Nagyon szépen elvoltunk, 1 rossz szava sem lehetett senkinek :)! Termékeny volt a délelőtt Anyáéknak is, hiszen sok szuper őszi-téli cuccot szereztek Nekünk.
Aztán ebéd után elindultunk Abonyba a vadasparkba. Anya már olvasott róla Mayáék blogjában, hogy itt lehet oroszlánokat-kölyköket simogatni, és csak a felnőttekkel kell vigyázni, mert lökdösődnek :(. De mivel azt írták a neten, hogy már nincs ilyen lehetőség nyugodtan elindultunk. Anya utálja a tömeget és a gusztustalan embereket!!! Az idő tökéletes volt és elég hamar oda is értünk. Útközben aludtam, bár nem vittem túlzásba, hiszen éreztem, hogy készülődik valami és nem akartam lemaradni róla. Velünk voltak Timiék és Patrikék is :): Először a lámákat néztük és etettük meg, majd 1 kis ösvényen sétálgattunk. Aztán etettünk nyuszikat, kecskéket, lovakat. Láttunk még struccokat, őzikéket, még több nyuszit, juhokat ,rókát, zebrát, malacot stb. Aztán volt ott még 1 édes víziló bébi is, Buborék. Itt volt 1 tavacskának nevezett pocsolyaszerű valami is, ahol 1 hídon lehet átmenni, közben gólyát, kacsákat és libákat nézni. Híd nagyon bejött Nekem is és Patriknak is. Hosszú perceken keresztül csak le-fel járkáltunk és motoroztunk. Aztán 4 óra körül tolongást láttunk az oroszlánoknál. Képzeljétek előhozták a 3 kis oroszlánt! Még mindig lehetett őket simogatni. Szerencsére nem voltak túl sokan, de így sem fértünk oda. Engem igazából nem is annyira érdekelt, inkább eszegettem, de Anya teljesen bezsongott és 3x is megpróbálkozott a hozzáféréssel, mire sikerült megérintenie kölyköt. (Nagyon puha volt a tappancsa és durva szőre, irtó édes!!-Anya). Aztán már 5 óra lett és indulnunk kellett haza.


U.I.: Az állatok etetése annyira bejött, hogy másnap reggel Masnit és Szaffit (2 kutyusunk) is kézből próbáltam kínálgatni a száraz tápjukból :)! Apáéknak beletelt pár percükbe mire megértették mit is akarok először :)!

1 megjegyzés:

  1. De szuper hely!Én is utálom a tömeget az állatkertekben,főleg a visító gyerekeket,akik csak felidegesítik az állatokat.Szívesebben megyünk sima hétköznap.

    VálaszTörlés

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers