2009. március 30., hétfő

Játszóház

Szerencsére a tegnapi óra átállítás nemnagyon viselt meg, mert úgy tűnik Anya jó taktikát választott azzal, hogy nem hagyott tegnap délután aludni. Így ma reggel úgy ébredtem - 7 óra körül - mint máskor. Remélem legközelebb is ilyen ügyik leszünk.
Este még átugrottunk a Dédihez a megvarrt függönyömért. Igen, az Én Dédim ilyen gyors és ügyes!
És a mai napom is elég szuper volt!!!! Délelőtt megérkezett Nagypapi, aki végre meggyógyult, és azonnal csupa mosollyal és kacagással vártam, mert már nagyon hiányzott. Aztán ebéd után elmentünk Anyával egy közeli játszóházba. Hát nagyon bejött Nekem!!!! Gyorsan feltaláltam Magam és jót játszottam. Először 1 sárga és piros pöttyös izén lovagoltam, aztán építőkockáztam, hintáztam, golyókban fürödtem , babáztam, kamionoztam és játékpadoztam. Pihentem is azért 1 szuper babzsákon és igazán jól éreztem magam benne. Végül 1 játék telefonnál kötöttem ki, amivel vagy fél óráig játszottam, nyugodtan. Közben -annak ellenére, hogy nem volt kajaidő - megkívántam a többiektől 1 kis nasit. Szerencsére Anya hozott magával végszükség esetére pár falatot, pont olyanra, mint a mostani volt :). Velünk voltak Patrikék, Timiék, és - kisebb lerobbanások ellenére - Mátéék. A végére annyira elfáradtam, hogy bealudtam az autóban, de Anya nem hagyott sokáig szundizni, mert félt, hogy nem fogok este elaludni, ami be is jött, merthogy Nekem eszem ágában sem volt könnyem megadni Magam Álom manónak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers