2009. június 26., péntek

Villámgyors-nap




Csütörtökön megint Ákos barátoméknál töltöttük a napot. Nagyon élveztük és talán ennek is köszönhető, hogy Anya elfelejtett képeket csinálni. Akkor jutott eszébe amikor Ákos apukája 6kor hazajött, ugyanis akkor szembesültek az Anyukáink azzal, milyen gyorsan elment a nap - megint! Szóval Anya gyorsan próbált bepótolni valamit a lemaradásából, de nem sok sikerrel, hiszen ahhoz, hogy Minket 1 képre lehessen varázsolni ahhoz több idő szükséges. Délelőtt egyébként kint voltunk a kertben és kisebb nagyobb sírás nélkül megúsztuk a dolgot, hiszen Ákos sokat akart ölelgetni, amit Én most rosszabbul viseltem, mint általában. Aztán sajnos nem sikerült minket egyszerre altatni, így most ugrott az "anya-pletyizős óra". Utána elmentünk autókázni egy picit és mire visszaértünk addigra érkezett haza Laci bácsi. Szóval írtó gyorsan elrepült a nap. A hazaút megint nem ment zökkenőmentesen, ugyanis a régi 0-áson baleset volt, de szerencsére időben le tudtunk hajtani és kikerültük az őrült dugót. Legutóbb kerülnünk kellett Szigetszentmiklós felé, mert a Duna-hídon volt valamilyen akadály. Szóval kalandosan végződött minden.


Fürdés előtt viszont bemutattam Apáéknak tánc-tudásomat és pár pillanatot anyának sikerült rögzíteni :)!! (Fred Astaire elbújhatna mellettem!)


2 megjegyzés:

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers