2009. június 15., hétfő

"Keserédes" szülinap

Szombaton tartottuk az első szülinapi kerti-partimat a barátaimmal.
Reggel, ébredés után Anya és Apa sürögtek-forogtak, hogy mire megérkeznek a vendégek elkészüljön minden. Szerencsére még délelőtt megérkezett a felmentő sereg Kriszti néni és Barbi személyében, és akik nélkül nem lettek volna olyan szépek a szendvicsek. Mivel nagyon fújt a szél, Anya végig azon aggódott, hogy szükség lesz 1 "B" tervre is. A többiek végül 4 órakor érkeztek meg, de Én még ekkor aludtam, mert Anya lefektetett, hogy kipihent legyek. Hamarosan viszont megéreztem, hogy milyen sokan jöttek el Hozzám és kezdődhetett a buli. Itt volt minden kedves barátom és Én pár percig azt sem tudtam, hova kapkodjam a fejemet. Eljött Timi, Patrik, Máté, Petra, Marcipán és hozták a szüleiket is. Kaptam sok szuper és hasznos ajándékot: ugatót kiskutyust, takarító készletet és ugrálóvárat. A kicsomagolásnál és a felavatásnál pedig Mindenki segített, és minden annyira nagyon tetszett, hogy azt sem tudtam melyikkel játszunk éppen. Anya megint sütött tortát is , ami most már finomabb lett :).Sajnos viszont Marcipán barátomék kaptak 1 nagyon szomorú hírt, ezért el kellett menniük. A bulit ezután már csak Mi, gyerekek élveztük. A buli végül fürdetésig tartott.
l

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers