2010. február 27., szombat

Keddem Ákossal

Ezen a héten megint ellátogattunk Ákos barátomékhoz. Mivel délelőtt még nagyon szép időnk volt, így sokat tudtunk a kertjükben játszani és motorozni a környéken. Ebéd után pedig együtt játszottunk sokat kettesben, szülők társasága nélkül. Azért természetesen párszor volt sírás, de hamar megbékéltünk mindketten.

Sokat bújócskáztunk,autóztunk,legoztunk, rajzoltunk és vonatoztunk. Ákosnak van 1 szuper összeszerelhetős vonatja, amibe bele lehet építeni egy csilingelős vasúti-átkelőt is. Engem aztán ez teljesen elvarázsolt és nem érdekelt semmi más. Teljesen odavagyok mostanság a járművekért, főleg a vonatért és a villamosért :). Aztán persze birkóztunk is, illetve Ákos bírkózott le Engem. De Anya ahelyett, hogy segített volna, inkább csak a gépet kattintgatta.

De megint pik-pak elrepült ez a nap is és elindultunk hazafelé. És hogy ne aludjak el Anya kívánságműsort tartott az autóban, mert azt énekelt, amit kértem pl.: brum-brum=fülesmackó, miau-miau=cirmos cica haj, búú= boci, boci tarka, stb. És bevált :)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers