2009. július 14., kedd

Babatali és sziget:)

Mivel újabb 2 hét eltelt, hétfőn sor került a következő babatalira, amit most Nálunk tartottunk. Eljött Bogi és Anyukája, Andi és Hanna és Anyukája, Detti. Sajnos Anna és az iker-lányok most nem tudtak eljönni, de megígérték, hogy legközelebb ott lesznek. Nagyon élveztem megint az egészet, főleg, hogy mindkét anya sokat foglalkozott Velem és kényeztetett. Házigazda lévén minden megmutattam a lányoknak és kölcsön is adtam a játékaimat. Aztán pedig sokat játszottunk, fogócskáztunk, autóztunk, bújócskáztunk és ami elengedhetetlen porszívóztunk. Mindenkinek tetszett az én takarító eszközöm, amit nem voltam rest végighordozni a lakáson, miközben megmutattam, hogyan is kell használni. Bogi ráadásul még az ágyamba is feküdt, igaz csak egyedül, de mégiscsak Ő volt az első lány aki ezt tette:). De sajnos az idő megint elszaladt és indulnia kellett haza.

Délután átjött hozzánk Patrik és hozta magával a szüleit is. Ugyan kicsit nyűgösek voltunk, de nem volt vészes. Anyáék szerint kivételesen túlaludtuk magunkat. Viszont Apáék újabb játékokkal kedveskedtek Nekünk. Találtak ugyanis a padláson rég elfelejtett szerkezeteket, mint autó, hajó és repülő. Nekem nagyon bejött a kisautó. Mikor már fürdésidő volt, hazakísértük Patrikékat, mert az Anyukája akart valami növényes dolgot kérdezni Apától. Útközben csatlakozott hozzánk Timi apukája is. Aztán mikor már majdnem indultunk volna haza, egyszer csak hirtelen ötlettől vezérelve Apa lelocsolta slaggal Pistit (Patrik apukáját), aki visszalocsolta Apát, majd miután Gyuri (Timi Apukája) még száraz volt Ő is kapott a hidegzuhanyból. Mi fiatalok csak bámultunk, hogy a szüleink miért is viselkednek gyerekek módjára, de miután láttunk , hogy Anyáék milyen jót nevettek rajta, már mi is mosolyogtunk. Ezek a mai fiatalok!>



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers