2010. október 10., vasárnap

Vasútmodel kiállítás

Szombaton délután Apával és Anyával elnéztünk a helyi közösségi ház megrendezett vasútmodel kiállítására. Hát Barátaim ott aztán volt "mi szem-szájnak ingere" 1 vonatokat kedvelő kisfiú számára. Sajnos hozzányúlni nem lehetett, de így is fantasztikus élményekkel tértem haza. Voltak az igazira rettentően hasonlító mozdonyok és vagonok, amik még világítottak is, volt Lego és Playmobil vasút. Lehetett favonatokkal játszani és a szemfülesebb és gyorsabb gyerekek még irányíthattak is Thomas vonatot( na ez nem Én voltam kivételesen). Tátott szájjal figyeltem az alagútból kizakatoló vonatokat és a nagy mozgó teher szerelvényeket, de annyira, hogy a másfél óra szinte elröppent és csak nagy sírás ( és különböző ígérgetések) árán tudtak a Szüleim csak hazavinni!

3 megjegyzés:

  1. Hogy bírta megállni Ricsi, hogy nem nyúlt hozzá a vonatokhoz? Nem semmi önfegyelem :-))

    VálaszTörlés
  2. Elmentünk Mi is mikor üzentél :)Patriknak is nagyon bejött,úgy irányította a Thomas pályát mintha mindig azzal játszott volna.Káposztáson is lesz 4napon keresztül állítólag nagyobb mint itt.Ha nem leszünk nagyon fáradtak az utazás miatt akkor vasárnap elmegyünk oda is,mert azóta ami videót csináltunk ott,már nem tudom hányszor kellett megnézni :D

    VálaszTörlés
  3. Hát Timi most először maradt az Én szám is tátva, mivel Ricsire rá sem lehetett ismerni. Annyira bámult mindent, hogy az elején kellett csak szólnunk, hogy nem szabad hozzányúlni, és onnantól kezdve csak bámult és bámult :). Viszont azért hogy a terepasztal szélét megfogta sokszor rászóltak a szervezők, amit egyrészről mérgesítőnek találtam, másrészről pedig érthetőnek, főleg az alagútnál, ahol kiváncsian figyelte, ahogyan az elbújt vonat kizakatol :)

    Szia Andi!
    Köszi az infót, majd utánanézek, hogy hol lesz pontosan, mert biztos tetszene Neki, bár félek , hogyan fogjuk onnan hazahozni megint :o). Örülök, hogy Patriknak is bejött!!!!

    VálaszTörlés

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers