2010. január 4., hétfő

Királyréten jártunk

Vasárnap délután felugrottunk Királyrétre. Sajnos Timimék nem tudtak Velünk jönni, így Patrikkal és a Szüleinkkel édes-hatosban mentünk. Először a Normafa volt tervbe véve, de úgy gondolták az Ősök, hogy hátha Királyréten nem fúj a szél annyira. De nagyot tévedtek. Nemcsak, hogy fújt a szél, de még a hó is esett 1 picit. Viszont ha már ott voltunk akkor maradtunk. Az odaút is izgalmasan telt, mivel Apa 2x is elvétette az utat, pedig már voltak Anyával ott párszor. Na de az a lényeg, hogy épségben megérkeztünk. Séta közben találtunk 1 játszóteret, ahonnan már nem is mentünk tovább. Itt jót csúszdáztunk és hintáztunk, majd visszaindultunk az autóinkhoz, mert az idő kezdett egyre zordabb lenni. Meglepetésünkre a felfelé vezető latyakos úton már lefelé nyoma sem volt a víznek - 1 óra leforgása alatt jéggé fagyott. De minket ez sem tántorított el 1 kis motorozástól :). Aztán azért még hazaindulás előtt beültünk 1 helyi kis vendéglőbe, ahol Mi Patrik barátommal kellően elszórakoztattuk a többi vendéget és a felszolgáló személyzetet is. Jókat futkároztunk és bújócskáztunk a függönyöknél, és persze ettünk is.

Szuper kis délután volt!!!

1 megjegyzés:

  1. De szépek vagytok, ahogy ültök a kocsiban :-)))
    Hát mostanában elég zord az időjárás, nekem egyáltalán nincs kedvem kimenni, nem csodálom, hogy a játszóterezés után gyorsan az étterembe vezetett az utatok :-))
    A képek klasszak, sok puszi :-))

    Ja igen és boldog új évet kívánok :-))

    VálaszTörlés

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers