2010. január 3., vasárnap

Az év utolsó napja

Ez a nap sem kezdődött másképpen mint egyébként. Bár érezhető volt valami a levegőben a petárdák durranása miatt, de Mi ugyanolyan lassan és magunkat-kéretve motoroztuk végig az utunkat, mint máskor. Az év utolsó cicázása:)
Aztán már gyanús volt valami, mert Anya kicsit később fektetett leebéd után, mivel húzni akarta az időt, hogy kibírjam éjfélig. De Engem nem olyan fából faragtak, aki ad az ilyesmikre, és szűk 1 óra alvás után felébredtem, ami még az Én átlagomhoz is kevéske. Na mindegy, a lényeg, hogy Apa és Anya elkezdték feldíszíteni a házat, amiben persze Én is segítettem Nekik. Aztán megérkeztek Timi barátnőmék, és kicsivel később Patrikék is. Jókat játszottunk és nevetgéltünk együtt, de az idő mintha ólom lábakon mászott volna, és a végét már nagyon nehezen bírtam, de kitartottam és végülis megérte. A tűzijáték nagyon-nagyon tetszett és tátott szájjal bámultam végig, ahogy a szomszédaink és a közelben lakók sorra lövik ki a szerzeményeiket. Aztán persze 1 szempillantás alatt elaludtam.








Áldott, Békés és még Boldogabb Új évet kívánok Mindenkinek!!!!

1 megjegyzés:

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers