2009. szeptember 14., hétfő

Hétvége

Szombaton megünnepeltük Patrik barátom Apukájának, Pisti bácsinak a szülinapját. Ő főzött bográcsban fincsi pörköltet, Andi pedig csinált hozzá nokedlit. Kapott ajándékba 1 kukta sapkát és 1 szakács kötényt, amit ezentúl szigorúan fel kell vennie amikor főz!!!! Mi hárman - Timi, Patrik és Én - jól elvoltunk, homokoztunk, motoroztunk, huncutkodtunk, stb. Bár azért sokszor igényeltük felnőtt társaságát is, mert még nemigazán tudunk magunktól eljátszani. A szüleink ennek ellenére nagyon jól érezték Magukat, és nagyon sokat nevettek. Másnap délelőtt amíg Én kimentem Apával és a többiekkel motorozni a pocsolyákba (mivel esett az eső), addig Anya elvégezhette a háztartásban elmaradt teendőit. Majd 1 jó kis ebéd és alvás után csapatostul elmentünk a közeli állat-menhelyre, ahol sok-sok állatot fogadtak már be. Viszont most zárva volt, így csak kintről tudtunk belesni, és láttunk lovakat és hallottunk sok kutyust. Állítólag vannak még struccok, lámák és mosómacik is. Aztán tovább sétálgattunk és eljutottunk a közeli Mo-ig, ahol Andi halált megvető bátorsággal mászott fel a hídig :). Itt már éhesek voltunk és hammáztunk 1 kicsit, majd aztán lesétáltunk a Rákospatakig. Közben hozzánk csapódott 1 édes kiscica is, aki később talált magának más gazdijelölteket, Timi szüleinek szerencséjére, aki nagyon haza akarta vinni a macsekot. A pataknál volt 1 nagy kidőlt fa, amin jókat sétálgattunk. Hazafelé még megálltunk kavicsokat dobálni:).Este aztán még ott maradtunk 9ig Patrikéknál, ahol kifulladásig játszottunk szüleink nagy örömére, hiszen senkit sem kellett este aztán altatni. Én személy szerint 2 pillanat alatt elaludtam, de a szüleimnek sem kellett sokkal több :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers