2009. augusztus 2., vasárnap

"Sziget" állandóan és mindenhol

Először is szeretnék bocsánatot kérni a kimaradásért, de előző héten olyan sok mindent csináltunk, hogy sajnos nem maradt estére erőnk írni, mert úgy dőltünk be Anyával és Apával az ágyba, mint 1 darab fa. A hét bővelkedett szigetelésben és sütögetésben, na meg volt repülőterezés is, de kezdem inkább először 1 kis magyarázattal.

Szóval a "sziget" elnevezést az utóbbi időben elég sokszor használtam. Ezt Timi barátnőm Apukája, Gyuri bácsi nevezte el, még amikor elkezdtünk így összejárogatni, hiszen mindent csinálunk, amit 1 hagyományos hajógyári szigeten szoktak augusztusban: eszünk, iszunk, pihenünk, bulizunk, stb. Csak aludni megy mindenki a saját pihe-puha ágyacskájába :).

Tehát ezen a héten is szigeteltünk a javából. Sokat voltunk Patrik barátoméknál, ahol jókat nevetgéltünk és iszogattunk, és még sütögettünk is kedden. Timi apukája találta ki, hogy süssünk kolbászt és szalonnát, és nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen Mindenki benne volt a dologban. És amíg Apáink és a húsok készülődtek, addig mi hárman Timivel és Patrikkal hintáztunk, kavicsokat dobáltunk, vizeztünk és buborékokat fújtunk.
Pénteken pedig elmentünk repülőket nézni a közeli leszálló-pályához. Nekem ugyan kicsit hangosak és félelmetesek voltak, de Apa és Anya kezében élveztem a dolgot. Ők közben jókat fotózgattak, beszélgettek. Anyát régebben sokat hozták ide a Nagyiék, amikor még Ő volt gyerek, ezért sok emlék jött vissza Neki a régi szép időkből.Szombatra pedig most nem bográcsozás, hanem grillezés lett betervezve. Sajnos az égiek jól befűtöttek odafent, ezért Mi egy idő után bemenekültünk a házba hozzánk, amíg Apáék Pisti bácsi vezetésével kint sütögették a vacsoránkat. Egyébként még délelőtt elmentünk és vettünk 1 medencét a kertbe, mert olyan jól esett a pancsizás, amikor legutóbb Ákos barátoméknál voltunk. Apáék nemcsak hideg vizet, hanem meleget is töltöttek bele, így már aznap délután tudtunk benne pancsizni. Sőt Pisti bácsi még ugrált is, hogy szórakoztasson Minket. A vacsi természetesen megint isteni lett, de akkora adag lett belőle, hogy még vasárnap is jutott Mindenkinek belőle ebédre, sőt még vacsira is 1 pici.

3 megjegyzés:

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers