2009. augusztus 13., csütörtök

Élménbeszámoló 1.rész - Balatonon

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem, hiszen annyi mindent csináltunk, hogy órákig tudnék róla beszélni, de inkább belevágok...

Szóval nyaralásunkat a Balatonon kezdtük Eszteréknél, aki Anya unokatesója és 1 szupi nyaralójuk van Széplakon, Siófok mellett. Péntek délelőtt, alvásidőben indultunk Apával, Anyával és Nagypapival. Gyorsan leértünk, mivel még nem volt forgalom. Akkor már lent volt Eszterke és a fia Balázs, aki egyébként Keresztapu és Anya keresztfia és Alíz kutyus is, akit Én egész hétvégén kiemelt figyelmességgel tűntettem ki:). Ebédre Eszter fincsi krumplis tésztával várt már Minket, amiből Én 3x is kértem még :). Aztán kipakoltunk, és fürcsiztünk egyet a kerti medencében. Később megjöttek Anya Keresztanyukájáék is, Marcsika és Jánoska. Nagyon élveztem a pörgést és a sok embert. Este pedig megérkezett Nagyi és Keresztapu is. Vacsora után pedig sétáltunk 1 nagyot és néztünk vonatokat és vidámparkot is. Az éjszakákat egyébként elég jól viseltem,de az utazóágy nem igazán vált be, mert forgolódás közben nagyon susog az anyaga és Anya minden mozdulatomra felébredt. Reggel Anyáék bánatára nem is aludtam túl sokáig, így Ők kénytelenek voltak gyorsan felpakolni Engem és elvinni sétálni, hogy a többieket ne ébresszük fel. Közben vettek reggelit és kávét, amit hármasban a Balaton partján ettünk-ittunk meg. Nagyon élveztem a nagy teret és a vizet, pedig nem mentem bele, mert nagyon hideg volt még Nekem, viszont sokat huncutkodtam az arrajárókkal. Aztán délelőtt sétálgattunk még 1 kicsit az ebéd előtt. Szombat délután Nagyival, Apával és Anyával átmentünk Siófokra kisvasúttal. Én ugyan nem élveztem annyira, mint azt remélték volna, de tűrtem hősiesen és természetesen közben sokat kacérkodtam csinos lányokkal. Siófokon kávéztunk, sétáltunk, kavicsoztunk és még lufit is kaptam Nagyitól. De nem volt túl sok időnk, mert a kisvasút indult vissza.. Este - cserébe a szupi délutánért - úgy elaludtam, mint a sicc. Vasárnap reggel pedig újfent a Balaton partjára mentünk reggelizni és találkoztunk 1 hattyú-családdal is. De ez a nap már a pakolás jegyében zajlott, hiszen még csúcsforgalom előtt haza akartunk indulni. Sajnos ez nem sikerült, viszont Anyáék nagy büszkeségére Én hiper türelmesen bírtam a dugóval teli utat végig.

Folyt. köv. Bakony

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers