2010. július 18., vasárnap

Balatoni kaland

Szombaton Apának be volt tervezve 1 kis munkája Siófok környékére. De Anyának támadt 1 szuper kis ötlete, hogy menjünk együtt. Amíg Apa elvégzi a munkáját, addig Mi pancsolhatnánk a Balatonban. Tavaly ugyan már voltunk a nagy tónál, de nem tudtunk bemenni, mert nagyon hideg volt. Most viszont azt lehetett hallani, hogy 30 C körül van.
Aztán mikor elindultunk ebéd után, Anya hirtelen ötlettől vezérelve felhívta Eszti uncsitesóját, hogy beugorhatnánk-e Hozzájuk, ha már arra járunk, ugyanis Nekik Siófok másik végén van 1 kis nyaralójuk. És mivel ott voltak és nem voltak Náluk most vendégek, így amíg Apa dolgozott Mi addig ott múlattuk az időd. Úszkáltunk a kerti medencében, majd amikor már kiáztunk ott, átsétáltunk a Balatonba. Anya nagyon büszke volt Rám mert attól eltekintve, hogy nem engedem el a nyakát, nem sírtam és üvöltöttem, hogy vigyenek ki. Teljesen odavoltam a labdázó emberekért, a vitorlás hajókért és a felettünk gyakran elszálló repülőgépekért és helikopterekért. Majd miután visszamentünk a házhoz, még elvittük Alíz kutyust sétálni, ami ugyancsak fantasztikus élmény volt számomra. De nem igazán értettem, hogy miért nem engedik Nekem, hogy ezt az erdélyi kopót egyedül vihessem pórázon :).
Mire visszaértünk a sétából Apa is megérkezett, és miután együtt megvacsoráztunk elindultunk hazafelé. És Én végigcsacsogtam az utat. Pedig elég fáradt voltam, merthogy hiába az utolsó 10 percben aludtam el, se az átöltöztetés, se a tápszer elfogyasztása nem ébresztett fel annyira, hogy ne tudjak visszaaludni. És végül reggel 8ig aludtam, mint a bunda.



Sajnos képekkel nem szolgálhatok, mivel Anya állandóan a vízben volt Velem, ezért nem tudott képeket csinálni, de remélem mindenki elhiszi, vagy ha nem járjon utána :o)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers