2011. január 13., csütörtök

1 hónapos Orsi :)

Már 1 hónapja, hogy a KisTesóm megérkezett Közénk. Járt Nálunk a Védő néni ezen jeles alkalomból, aztán pedig Anyáék Doktor nénihez vitték Orsit státusz-vizsgálatra. Mindenki meg volt elégedve Vele, főleg a súlyával, hiszen születése óta már 1 kilót hízott (5100g) és 3 cm-t (57cm) nőtt.
Szerencsére az étvágyával nincs gond, de a kitartásával ami a szopizást illeti azzal igen :(.
Általában sokat alszik még napközben, így Anyának már több ideje jut Rám és a ház körüli dolgokra.
Most már figyelget hangokra és arcokra, és pár napja már mosolyog is ha halkan szólunk Hozzá:).
Fix napirendünk még sajnos nem alakult ki, hiszen sokszor kiszámíthatatlan, hogy mennyit alszik éjszaka és nappal egyaránt (3 vagy 4 óra). Ez főleg azért kellemetlen, mert sokszor 1-1 etetés egybeesik az Én étkezésemmel, altatásommal és levegőzésemmel, de hátha ha már kicsit nagyobb lesz javul a helyzet.
Sajnos azért esténként előfordul 1-2 óra nyűgösködés, amit általában 1 pici hasfájás okoz, de érdekes módon ha Apáék bekapcsolják a hősugárzót , akkor pár perc alatt elszendereg a monoton zúgás hatására. És hogy miért van hősugárzó a szobában, Hát mert Orsi imádja a meleget, akárcsak Anya. Ugyan a Doktor néni azt mondta, hogy most már kicsit szoktatni kellene a normál hőmérséklethez, de Orsi ezt nem így gondolja, mert akkor a legnyugodtabb, ha kánikula van:). ( Itt jegyzem meg, hogy a kórházban töltött pár nap alatt Én is igencsak átszoktam a 30C-ra, és beletelt 1 hónapba mire visszaálltam a téli fokokra :(-Anya)

4 megjegyzés:

  1. Nem is csodálom, hogy tiszta anyja ez a lány. Ránézésre is Téged látlak benne. Édes kicsi babóca :-)))

    (én is imádom a meleget, 2 hete képes voltam fog kocogtatva reszketni este az ágyban. Apa nem is értette hoznia kellett plusz takarót nekem, neki persze melege volt :-))

    VálaszTörlés
  2. Ja egyébként boldog hófordulót, ez lemaradt;)

    VálaszTörlés
  3. Azta,mennyire szalad az idő...
    Hihetetlen,hogy már 1-hónapos ez a gyönyörű kis Husigombóc:)
    Reméljük jó kis "alvókája" marad és akkor Ricsinek sem kell sokat hiányolnia:)
    Sok-sok puszi Nektek!

    VálaszTörlés
  4. Szia Timi!
    Bocsi a késői válaszért, de egyszerűen azt sem tudom mihez fogjak napközben annyi minden elmaradásom van :(.
    Szóval mások azt mondják, hogy a fejformája tényleg az Enyém, de egyébként tiszta Ricsi :)! Amikor először hallottam, akkor mosolyogtam rajta, de most már annyian mondták, hogy kezdem elhinni:).
    A meleggel régebben Én is így voltam, de most extra rossz a helyzet. Krisz naponta dobálja ki a szennyesbe a polóit reggel, míg Én 2 takaróval és pulcsiban alszom, elkeserítő!
    Puszi

    Szia Zsófi!
    Tőled is bocsánat a késői válaszért, de olyan nehéz időt szakítani már erre pedig annyira szeretném folytatni az írást, mert kikapcsol 1 kicsit, de ha van pár percem akkor sajnos ez nem lehet az első.
    Hát az alvókájával délelőtt még nincs gond, viszont délután, este felé már elég nyűgösködős, de most már kiraktam pihenőszékbe, és így tetszik Neki a nagyvilág. Viszont nehéz lesz ha már Krisz nincs itthon, mert akkor csak Én leszek Neki, és Ricsi nem a türelméről és a nyugodságáról híres.
    Puszi

    VálaszTörlés

Ilyen öregek vagyunk :)

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers