24én reggel arra ébredtem, hogy 1 szuper világítós karácsonyfa áll a nappalinkban. Nagyon tetszett, de azért kicsit átrendeztem az alját, mert szerintem oda nem kell semmilyen girland :o).


Hagyományaink szerint ezen a napon ebédre át szoktunk menni apai Nagyszüleimhez, amit ebben az évben kettesben tettünk meg Apával, Anya pedig otthon maradt Orsival. A Nagyiéknál már ott várt minket Kincsi és Martin uncsitesóm és kistestvérük Lőrinc baba is. A Jézuska szerencsére csak a jó dolgaimat vette figyelembe most is, ezért sok-sok ajándékot kaptam, amit bőszen bontogattam is a fincsi ebéd után, pl.: favonatokat, szeletelős játékot. A terv szerint ott is aludtam volna Nagyiéknál, de Én kijelentettem, hogy megyünk haza és otthon alszom Anyával. Így összeszedtük a csomagjainkat és hazamentünk.
Este pedig átjöttek az anyai Nagyszüleim és a Jézuskától megint rengeteg ajándékot kaptam. Ennek már Anyáék nem annyira örültek, hiszen a bőség zavarában azt sem tudtam minek örüljek jobban. Kaptam műételeket, hogy főzhessek és vásárolhassak, kaptam mesekönyveket és mese DVD-t, autómosót és megkaptam a 2.favonatos készletemet :). A bontogatásban viszont annyira megéheztem, hogy Apáék alig hittek a szemüknek az elfogyasztott vacsorám láttán.

Másnap Keresztanyuékhoz (Akiket üdvözlünk újra itthon a hosszú Távol-Keleti útjuk után :o)) voltunk hivatalosak Apával, de Én induláskor megmakacsoltam Magam és nem akartam menni, inkább maradni akartam Anyával. De szerencsére Nagyiék voltak olyan aranyosak, hogy elhozták a Jézuska ajándékait Tőlük!
26án pedig Anya Keresztszülei mentek át Nagyiékhoz és Mi Apával ott csatlakoztunk Hozzájuk délután. Megint kaptam ajándékokat, de ezeket azóta a Föld nyelte el, mintha Valaki direkt rakta volna el későbbre :o).
Szóval gyorsan, de vendégeskedésben és ajándékokban gazdagon teltek a napok! Jó hogy jövőre már együtt Négyesben mehetünk mindenhová!!!!